2011. július 2., szombat

Hazám, hazám - variációk ugyanarra a témára

A minap egy igen kedves ismerősöm, Vik azzal a kérdéssel állt elém, hogy tudnék-e neki gyöngyből  egy, a Királyi  Magyarországot ábrázoló kulcstartót készíteni.
Mivel pár héttel ezelőtt találtam egy elég korrekt peyote minta tervezőt, úgy gondoltam, ez jó alkalom lesz arra, hogy kipróbáljam. Kerestem tehát egy jónak tűnő képet, és hagytam, hogy a program dolgozzon. A minta elsőre egész jól sikerült, bár én még finomítottam picit rajta. Kisebbre vettem a mintát, majd csak a "körvonalakat" meghagyva két különböző kitöltést csináltam. Ezután, mivel a minta alapján egyikünk sem tudta igazán eldönteni, hogy melyik a jobb, elkészítettem mindkét verziót. Végül pedig  a kész darabokat egy vékony, szilikon alapú lakkréteggel láttam el, hogy ne sérüljenek olyan könnyen, elvégre mindennapi használatra szántam őket. 
Méretüket tekintve elég picik, mind a kettő 4,8 cm hosszú, és 3 cm magas.
Íme a kész darabok:

Az árpád sávosat medál akasztóval láttam el az egyik jóbarátom, Dió kérésére, míg a kettős kereszt díszítésűbe két karikát főztem, hogy majd azokhoz egy vékony láncon keresztül csatlakoztassam a kulcstartó karikát.

A medálból készülhet kulcstartó, könyvjelző, vagy bőrszíjra főzve a nyakadban is hordhatod.
Peyote technikával, minőségi japán delica gyöngyök felhasználásával készítettem.
Ára ugyanebben a méretben: 1300 Ft


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése