2011. október 6., csütörtök

Újrahasznosítás és extravagancia

Néhány kreatívabb lelkű ismerősömmel időről-időre meghirdetünk magunk között egy játékot, és mindenki a maga stílusában, az általa használt eszközökkel igyekszik összehozni valamit. Ezek a játékok mindig tét nélküliek, a saját magunk örömére veszünk részt benne. A mostani játékot Cris indította, és a megkötés az volt, hogy az újrahasznosítás jegyében készítsünk valamit.

Bevallom, már régóta foglalkoztat a téma, ezért nagy örömmel szálltam be én is. Tudom, más sokszor, sok helyen találkozhatott az ember az üdítős doboz nyitófüleiből készült apróságokkal, gyűrűkkel, karkötőkkel,  de nem is az volt a célom, hogy valami teljesen új ötlettel álljak elő.
Azért választottam alapanyagnak a nyitófüleket, mert tetszenek a belőlük készíthető ékszerek, és mert szívesen viselem őket. Ezenkívül nagyon szépen ki lehet belőlük alakítani a virág formát, amit aztán sokféleképpen fel lehet használni.

Első körben egy brosst, egy gyűrűt, és egy hajpántot készítettem (a gyűrű és bross alap kivételével mindet újrahasznosított anyagokból)
Bontásból származó gombokat használtam mind a gyűrűnél, mind a brossnál, amit maradék anyaggal vontam be. Szintén maradék anyagot használtam a bross levélkéihez, és a hajpánt alapjához is. (Ez utóbbihoz egy jobb napokat is látott farmernadrág járult hozzá.)
Tervezem, hogy a kollekciót egy vagány kis övvel is feldobom, amiben szintén a farmernaci lesz segítségemre.

És ha kicsit több időm lesz, tovább kísérletezek azzal, hogyan is hasznosíthatnám teljes egészében az üdítős dobozokat, mint alapanyagot.


2 megjegyzés:

  1. Maravillosa idea......jejejejej......genial, me encatna.....

    VálaszTörlés
  2. Ez az újrahasznosításos dolog nagyon tetszik, nem lesz belőle egy összefoglaló, vagy összegyűjtve valahol a többi alkotás is?

    VálaszTörlés