2012. augusztus 12., vasárnap

Régen volt...


Régen volt, hogy utoljára írtam, van már vagy két hónapja. De ez a két hónap cseppet sem telt eseménytelenül.
A gyöngyök mellett új irányok felé kezdtem el tapogatózni, és azt hiszem, sikerült az új technikákat a saját stílusomhoz igazítanom. Már készülnek is az első, vállalható darabok.
Megkezdtem a szakmai gyakorlatomat a vállalatnál, amelyről a szakdolgozatomat írom - Juhé, decemberben végre államvizsgázok. :)
Túl vagyok az első vásáromon. Szeretett "bátyuskámnak" hála, aki a rendezvén előtt 2 héttel (!) közölte hogy én is részt veszek az eseményen, az ékszereimmel együtt elhagytuk a 4 falat és emberek közé merészkedtünk :) 
Nagyon jó hangulatban telt el az a nap, jól éreztem magam, és hamarosan jön a folytatás. Jövőhéten, vagyis augusztus 18-án a Millenárison megrendezésre kerülő Cosplayer Expon veszünk részt. Már nagyon várom. -Aki szeretne személyesen is találkozni velem, az a Művészközben megtalál :)

És hogy mutassak is valamit, hoztam pár ékszert amit az elmúlt hónapokban készítettem:


 Megrendelésre készült ez a tulipános nyaklánc, amit a hölgy végül nem vett át.
Nagyon szép, egyedi darab lett, nekem legalábbis nagy kedvencem.
A tulipán feje 5 cm hosszú. és kb. 3,5 cm széles. A szinte teljesen élethű, élénk piros tulipánt memóriadrótra dolgoztam rá.Stabilan megtartja magát a nyakban, és nem esik le akkor sem ha lehajolok, vagy ha futnom kell.
A 'virág szára': 37 cm




Újabb szivárvány színű karkötő, ez alkalommal főzött bogyókkal, és néhány áttetsző swarosvkival, gumidamilra fűzve.







Skót kockás masnik hajgumira és hullámcsatra dolgozva.
A masnik magassága: 3,8 cm szélessége pedig 4,6 cm







Flóra az újabb ékszeróra. Az ötlet hónapok óta a fejemben volt, de csak most jutottam el odáig, hogy el is készítsem.

A különböző méretű és formájú, vidám tavaszias színű üveggyöngyök nagyszerűen passzolnak az óralap márványos-rózsaszínes árnyalatához, és a bronz lánchoz.





Na azt hiszem, mára ennyi. Hamarosan újra jövök.

2 megjegyzés:

  1. Hát ez a skót kockás haláli :-)
    Nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  2. A szép karkötőm! Nagyon szeretem és nem lehetek elég hálás neked! Köszönöm!

    VálaszTörlés